1911AmundsenVsScott

A JEM magazin mostani számában induló új sorozatunk, a Játékok a világ körül első darabja talán nem is lehetne elfogulatlanabb, a kontinensek közötti rangsorrend tekintetében semlegesebb. Az 1911 Amundsen vs Scott ugyanis az Antarktiszon játszódik, a senki földjén, egy olyan jégsivatagban, ahol a föld egyetlen állama sem gyakorol fennhatóságot, és ahol a törvényeket a zord természet hozza – és velük szemben nem nagyon van helye jogorvoslatnak…

A nagy vállalkozás

Ezt, mármint hogy itt csak a túlélés farkastörvényei érvényesek, saját bőrén tapasztalta meg a két amatőr kutató, Roald Amundsen és Robert Falcon Scott, amikor 1911-ben, egymáshoz képest csak pár hét különbséggel partra szálltak a hatodik kontinensen, és elindultak megkeresni a Déli-sarkot. Mindketten sikeresen elérték céljukat, bár Amundsen bő egy hónappal korábban, és sajnálatos módon a visszaúton Scott és összes társa meghalt, így nem élvezhették ki a nekik is méltán kijáró dicsőséget.

A játék alapvetően a valós tényekre épül, de hála istennek itt akár történelmi elégtételt is adhatunk a szerencsétlenül járt britnek, és ha jól játszunk a karakterével, akár őt is kihozhatjuk győztesnek.

Szánra fel!

A játék kétszemélyes, a két játékos a versengő oldalakat, a norvég és a brit vállalkozás vezetőit személyesíti meg. A játék minimális számú és méretű összetevővel operál, és mégis képes egy élvezetes és több síkban is jól játszható kompakt kis játékot adni azoknak, akik kipróbálják.

Az induláshoz a két táblaelemet úgy tesszük le, hogy a parttól a Déli-sarkig vezető utat ábrázolja, majd a nemzetiségeknek megfelelően a horgonyzó hajókra tesszük kék vagy piros bábunkat, illetve emberünket ábrázoló 1-1 kártyánkat kitesszük magunk elé képpel felfelé. Kezünkbe veszünk 1-1 kártyát kezdéskor, a többiből pedig egy húzópaklit képezünk a tábla mellett, majd ebből az első hármat felcsapjuk a pakli mellé, annak egyik oldalára – ebből lehet választani.

Két fő akciólehetőségünk van: kártyák felhúzása kézbe vagy kártyák kijátszása a dobópaklira (ritka kivételként a másik játékos elé).

A kártyák felhúzásának szabálya az alábbi:

  • a húzópaklitól legtávolabbi kártya ingyen felvehető
  • a távolabbi és a középső együtt felvehető egy kártya eldobásával
  • mindhárom felvehető három kártya eldobásával

Ebből is látszik, hogy az utolsó opció kivételével a kézben tartott kártyák száma nőni fog, amíg el nem éri a 7-es kézlimitet, ahol is további kártya felhúzása már csak a 3-at eldobok, majd 3-at felveszek megoldással lehetséges.

A felvehető kártyák 4 lehetséges kategóriába tartoznak:

  • Vannak a bakancsot ábrázoló színes kártyák, amelyekkel bábunkat tudjuk előremozgatni a Déli-sarkig tartó út egyes állomásain. A következő színű mezőre lépéshez elég egy olyan színűt eldobni, amilyen színű mezőre lépünk, az egy akción belül történő minden további lépéshez viszont a következő színűből már 2-2 kártyát kell eldobni (elméletileg tehát lehet 4-et is lépni, bár ritka, ha van 7 bakancskártyánk, és azok pont úgy jönnek ki, hogy 1+2+2+2 van belőlük a soron következő mezők színeiben).
  • Fontosak a dzsókerkártyák, amelyek csak a saját oldal által használhatók fel, tehát a brit a lovakat, a norvég a kutyákat alkalmazhatja bármilyen szín helyett, bármennyi darabszámban. A sztori szerint azért, mert a norvég kutyákat, a brit lovakat alkalmazott; érdemes megemlíteni, hogy míg Amundsennek bejött a számítása, addig Scott mongol lovai nem voltak jó választás. Amundsen néhány kutyát még az odaúton feláldozott, a húsukat pedig a visszaúton fogyasztották el.
  • Az egyik fajta akciókártya „simán” letehető, tehát ezáltal a kezünkben lévő kártyák száma csökken. Ilyen akciókártyák például az alábbi akciókat adhatják:
    • Iránytű: a 85. szélességi fok előtt kijátszva dzsókerként működik, utána viszont eggyel visszalépteti a saját játékost, illetve a Déli-sarkra ezzel a kézben nem lehet belépni.
    • Elveszett felszerelés: a másik játékos kézlimitjét 5 kártyára korlátozza a játék végéig.
  • A másik fajta akciókártya csak másik 2 kártya felhúzásával egyidejűleg játszható ki, ezek kijátszása tehát azzal is jár, hogy a kezünkben lévő kártyák száma nő, így ezek nem is vehetők igénybe, ha ezzel meghaladnánk a kézlimitünket. Ezek az például akciókártyák az alábbi akciókat adhatják:
    • Készletek elhagyása: a játékos húzhat egy kártyát a másik kezéből.
    • Áldozat: az ellenfélnek el kell dobnia az összes jó időjárás, kutya és ló kártyáját.
    • Jó időjárás: a játékos felhúz egy lapot a húzópakliból, és ha annak a színe a következő mező színével azonos, egyet léphet előre.
  • Végül az utolsó fajta kártya a másik játékos akadályozására szolgál (a brit kezében a jéghasadék, a norvég kezében a hóvihar). Ha ebből 2-t kijátszunk, akkor az ellenfelet kimozdítjuk az éppen általa elfoglalt mezőjéről a senki földjére, két színes mező közé. Innen szegény eltévedt utazó csak eggyel visszafelé kerülhet vissza a színes mezőkre, ha pedig a visszatérés előtt még egyszer kijátsszuk rá a hóvihar/jéghasadék kártyát, akkor megint egy szinttel visszaesik, így megint eggyel hátrébb tud csak visszatérni a mezőkre. Gyakorlatilag, ha valaki elég kegyetlen, és „jó” lapjai vannak, ezzel a módszerrel a hajóig rugdoshatja vissza ellenfelét – csak aztán ne csodálkozzon, hogy mindezt szépen vissza is kapja majd a másiktól.

Nem csak egy út vezet a Déli-sarkig

A játékhoz a szabálykönyv két további játékmódot javasol. Az egyik az extrém párbaj, ahol az utat vesztett Scott (megegyezés esetén Amundsen is), ha még nem került vissza a színes mezőkre, de megint kijátszanak vele szemben egy hátraléptető kártyát, azonnal veszít. A másikban nem 3, hanem 6 kártyát fedünk fel a húzópakli mellé, de a játék többi szabálya változatlan, tehát csak jobban tervezhetők a lépések, más változás nincs.

A játék szerintem így is élvezetes, és ha csak ennyi lenne benne, már akkor is egy kreatív, ötletes, és nagyon hangulatos versenyjáték lenne. Igen ám, de a szerző nem elégedett meg ennyivel, hanem a dobozba pakolt még 3 (!) kiegészítőt (pedig ez egy kis dobozos játék), nem beszélve a legutóbbi esseni promóról. A kiegészítők, amelyek vagy egyenként adhatók az alapjátékhoz, vagy egymás között szabadon kombinálhatók, az alábbiak:

  • Pártfogók: Mindkét oldal 4-4 kártyából húzhat, amelyek mindegyike valamilyen brit vagy norvég notabilitást ábrázol, akik valahogy segítik az expedíciót, vagy hátráltatják a másikat: nem a hajóról indul a bábunk, hanem az első parti mezőről; 3 vagy 4 kártyával a kézben indulunk a játékban; dzsókerként használható a kártya; vagy a másik játékos el kell, hogy dobja az első dzsókerét.
  • Átkozott időjárás: Ehhez a variációhoz jár 5 kártya és egy hatoldalú dobókocka. Az egy szélességi kört átlépő játékos felhúz egy lapot, dob a kockával, majd megnézi, hogy milyen időjárás érvényesül, és ez alapján a játékosok felhúznak plusz egy kártyát; vagy megosztoznak a felfordított lapokon; vagy lapokat cserélnek; vagy eldobják a felfordított lapokat; esetleg eldobnak egy-egy lapot a kezükből.
  • 1912: A visszaút. Ez egyértelműen a legizgalmasabb kiegészítő, mivel ennek játszásához – amennyiben mindenki elérte a Déli-sarkot – megfordítjuk a táblákat, és elindulunk bábuinkkal visszafelé, a parton horgonyzó hajókhoz. Itt változnak a kártyahúzás szabályai (bejön egy 4. módozat), a haladás szabályai (elég egy szimbólum+színkártya kombinációt kijátszani), a különleges kártyák szabályai (itt nincs hatásuk), és a játék vége (csak a saját hajókártyával érhetjük el az utolsó mezőnket).

A győztes egyértelműen az, aki előbb éri el a Déli-sarkot, vagy a kiegészítőben előbb ér vissza a hajójára.

A tavalyi esseni kiállításon is meg lehetett szerezni egy kis promót, amit a szerző a 4. kiegészítőnek hív. Ez tulajdonképpen játékosonként 2-2 jópofa fa sátrat jelent, és azt a csavart, hogy a játék elején 1-1 helyett 3-3 kártyát húzunk, és ezek közül 2-2-t valahová a Déli sarkig vezető úton, kockadobás által megadott helyre félig elrejtünk a tábla alá, amit a sátrakkal (élelmiszerraktárakkal) megjelölünk. Amikor odaérünk bábunkkal, ezeket a jó kis lapokat felvehetjük, és onnantól azok is a kezünkben vannak, várva, hogy kijátsszuk őket.

A felfedezés élménye

Nagyon szeretjük ezt a játékot a családban, mert hangulatos, rövid, feszültségekkel teli, és kombinálni is enged, ellentétben pár túlzottan a szerencsére épülő versenyjátékkal. Azt bevallom, hogy mi családilag – főleg a gyerekek miatt – tompítani szoktuk a gonoszkodást, de persze ez ne fogjon vissza senkit, dobjátok csak nyugodtan az ellenfelet a jéghasadék mélyére, hadd veszítsen értékes köröket és kelljen neki kikapaszkodni áldozatok árán. A játék viszont a gonoszkodást elhagyva is jól játszható, bár akkor valóban csak a jó lapjárásra figyel az ember, meg arra, hogy a színes lapok és a dzsókerek kellően segítsék a szánnal való suhanást a napsütötte Antarktiszon. A témaválasztás telitalálat, nagyon könnyű azonosulni az elemekkel viaskodó két úttörővel, és a kártyák hatásai is életszerűek (emellett pedig szép és egyedi a grafikájuk). A kiegészítők nem terhelik túl a játékot, még akkor sem, ha akár az összeset be akarjuk pakolni egy partiba. Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer próbálja ki, mert kétségtelenül izgalmas perceket szerez magának.

drkiss

 

Célközönség:              családi

Megjelenés:               2013

Tervező:                       Perepau LListosella

Kiadó:                            Looping Games

Kategória:                    Kártyás versenyjáték

Játékosok száma:      2

Játékidő:                      20 perc

Ajánlott életkor:       12+

BGG link:                      https://boardgamegeek.com/boardgame/124847/1911-amundsen-vs-scott

Hivatalos oldal:

 

Az első ember, aki elérte a Déli-sarkot, a norvég Roald Amundsen volt társaival 1911. december 14-én. Amundsen táborát Polheimnek (szó szerint: a pólus otthonának) és a Déli-sarkot körülvevő egész fennsíkot a norvég VII. Haakon király tiszteletére VII. Haakon fennsíknak nevezte el. Amundsen versenytársa, az angol Robert Falcon Scott egy hónappal később, 1912. január 17-én érte el a pólust. Scott és négy társa a visszaút végén halálra fagyott a rendkívüli hidegben.

Forrás: Wikipédia (http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9li-sark)

Az eredeti cikk letöltése PDF-ben
Ha a böngésződ egyből megjeleníti, akkor egér jobb gomb, “Mentés másként…”

Vélemény, hozzászólás?