RiskL_banner_1850x400

A társasjátékoknak ugyanolyan evolúciójuk van, mint bármi másnak. Az ősidőkben pár kővel és porba rajzolt vonallal alkottak társasjátékokat, később megjelentek a komolyabb logikai és
stratégiai táblajátékok, elterjedtek az egész világon a klasszikus kártyajátékok, míg a XX. századba lépve megjelentek a mindenki által ismert, modern dobókockás klasszikusok. Annak ellenére, hogy a német társasjátékos forradalom is kitermelte magának az olyan nagyszerű klasszikusokat, mint a Catan telepesei, a Carcassonne vagy a Ticket to Ride, napjainkban is a „társasjáték” kifejezésről legtöbben a Parker Brothers két zászlóshajójára, a végeérhetetlen ingatlankereskedős Monopoly-ra, és a szintén órákig elhúzódó világhatalmi Rizikóra asszociálnak. „Ez olyan, mint a Rizikó?” – merül föl gyakran a kérdés, hiszen a nagy márkaépítésben már szinte minden tematikát magára öltött a vad kockadobálásról elhíresült játék, és a válasz szinte mindig az, hogy „Nem, dehogy, ez sokkal jobb annál!”. Így csak csóválhattuk a fejünket, amikor egy újabb Rizikó került a boltok polcára. Honnan is sejthettük volna, hogy a társasjáték evolúciójának következő tagjával van dolgunk?

Egy társasjátRiskLegacy5ékban az ötletességen és a kivitelezésen kívül legalább olyan fontos szerepet kap az, hogy mekkora az újrajátszhatósága, azaz hányszor lehet újrajátszani anélkül, hogy megunnánk a szokásos, bevett köröket, amit a játék paraméterei közt megtehetünk. Újabb parti, ugyanaz az alapfelállás, aztán csak rajtunk és az ellenfeleinken múlik, hogy mit tudunk kihozni a lehetőségekből. Vesztettünk? Sebaj, legközelebb ugyanez a felállás, akkor talán jobban fog menni… A Risk: Legacy itt ragadta meg a társasjáték-tervezést, és csavart a bevett módszeren egy nagyot, mondván, hé, ebben a játékban a döntéseid nem csak egy adott parti lejátszására szólnak, hanem minden ezután következő játékra is! Győzedelmességed dicsősége ezentúl megmarad, és ellenfeleid szégyene is nyomot hagy a játékban, és ugyan véget ér egy lejátszott parti, de legközelebb onnan folytatódik az általatok írt történet, ahol legutóbb félbemaradt. Hogy hangzik? Lessünk bele, hogy is kell ezt elképzelni! Először is az alapok: Rizikót mindenki ismeri? A Föld térképén kell katonáinkkal területeket szerezni. A csatákban mindkét fél dob a kockáival, növekvő sorrendbe állítja őket, majd sorban minden nagyobb üti a kisebbet, és ennek arányában veszünk le figurákat a támadóktól és védekezőktől. A Risk: Legacy-ban célunk (ellenben az eredeti játék sokszor teljesíthetetlen feladatkártyáival), hogy 4 csillagot összegyűjtsünk, amit ellenfeleink főhadiszállásának elfoglalásával, illetve a győzelmek esetén gyűjthető erőforrás kártyák 4:1 arányú beváltásával. A játékosok a parti elején választhatnak egy-egy népet, amelyek ezúttal nem csak különböző színek miatt fontosak, hanem két egyedi képességet is kapnak a játék előtt, amelyek közül tulajdonosuk egyet kiválaszt és fölmatricáz a faj nyilvántartó lapjára, majd a másikat eltépi, innentől az kikerül a játékból. Játékukat anyatigrisként óvó társasosok most a fejetekhez kaptok, mi? Pedig ez még csak a kezdet: a játékban hullnak a kártyák, ha úgy hozza a történet, matricázunk ezerrel mindenre, és tollal rajzolunk a táblára, visszavonhatatlanul, teljesen egyedivé téve a készletünket.RiskLegacy

Az első parti a kezdeti képesség választás, és a klasszikusban kijavított ordas hibák ellenére azért még csak-csak hagyományos Rizikónak tűnt, aztán jött a játék végi ceremónia. A győztes szignálja magát a tábla „dicsőségfalán”, majd döntése szerint alapíthat egy nagyvárost a tábla bármelyik országában, fölragasztja a megfelelő matricát, majd „jó és kedves vezetőhöz” illően el is nevezheti, hogy akarja. Városalapítás helyett egy kontinensnek is új nevet adhat, gondosan ráírja a tábla megfelelő mezőjére, ami „gazdájának” extra pontokat is hozhat a későbbi játékokban. Dönthet úgy is, hogy ha egy erőforrás lap már nagyon a begyében van, azt eltépi, ne hátráltassa a későbbi partikban. Ez már csak egy ilyen játék. Ha csak a grafitizésben merülne ki a Risk: Legacy újító ereje, akkor hamar mehetne a süllyesztőbe, szerencsére ennél azért több rejlik a dobozban. Név szerint borítékok és lezárt dobozok. Klasszikus játékok esetében, amikor megvesszük, letépjük a fóliákat, mindent kicsomagolunk, gyönyörködünk benne, de később már mindig csak ugyanazokkal a dolgokkal találkozunk kipakoláskor. Itt nem!

A doboz számos lezárt egységet tartalmaz, amin kis üzenet fogad minket a felbontását illetőleg, olyanok, mint hogy „Ha egy játékos egy körben 30+ egységet toboroz” vagy, „Ha egy harc során három rakétát használnak fel”. Ezek teljesülése esetén föl kell bontanunk a pakkot, és kapunk a nyakunkba valami olyat, amire eddig nem is számítottunk: új kártyák, játékmechanizmusok, teljes fajok, események, amik bekövetkeztével a játék másRiskLegacy2 lesz, mint eddig bármikor. A dolog élvezhetőségét tekintve most ezeket a rejtett játékelemeket homályban kell hagynom, ne csorbítsuk senki játékélményét, de annyit elmondhatok, hogy a fölbukkanó történések tényleg minden várakozást felülmúltak eddig, és a mi készletünkben is akad még lezárt csomag („You know, package!”). Köztük a kedvencem, amire azt a feliratot nyomtatták, hogy „Ne nyisd ki soha”. Na majd meglátjuk, mi sül ki belőle, a társaság egyenlőre azon a véleményen van, hogy egy játék csak ne parancsolgasson nekünk…
Az, hogy pár hét alatt hat partit játszottunk le egy Rizikó alapú játékkal, sokat elmond arról, hogy a Legacy valamit nagyon tud. Nem a Parker Brothers névtelen tervezőitől vártuk az év ötletét – nagyon nem -, mégis úgy tűnik, hogy jelenjenek meg akármennyire jó, mély stratégiát felvonultató gazdálkodós játékok a legjobb fejű alkotóktól, gyermeki énünknek egy ilyen „evolúciós társasjáték” kell, ami partiról partira alakul. Ha figyelnek a tervezők erre a nagyban újító trendre, akkor az élvonalba kerülhetnek, hisz a Rizikónál sokkal jobb játékokba is be lehet oltani ezt a megújuló-mechanizmust. Mi nagyon várjuk, mert hihetetlen izgalmas játékokat fog még hozni a jövő!

Robin

Tervezők:           Rob Daviau, Chris Dupuis

Megjelenés:       2011

Kiadó:                 Hasbro

Kategória:         Stratégia/Wargame

Ajánlott életkor:      12+

Játékosok száma:     3-5

Játékidő:                  60 – 90 perc

BGG link:                  105134

Hivatalos oldal:        www.hasbro.com

Az eredeti cikk letöltése PDF-ben
Ha a böngésződ egyből megjeleníti, akkor egér jobb gomb, “Mentés másként…”

Vélemény, hozzászólás?