Rendezvény

Esseni élménybeszámoló

Az A-games jóvoltából ismét képviseltette magát a JEM a társasjátékosok nagy össznépi tobzódásán, és az idei esseni élménybeszámolót „elsőbálozósként” én írom, a rutinos rókák már úgy néz ki kiírtak mindent magukból az elmúlt években.
Az útról csak pár szóban. Egyrészt 1200 km brutálsok autóval, de azért persze jó társaságban ezt is elviseli az ember. Németországban lassan több a napelem-farm, mint az igazi. Illetve a legendás német autópályákat állandóan felújítják, így kb használhatatlanok, hiába száguldasz 30 km-t, ha aztán egy 10 km-es szakaszon csak 80-nal mehetsz, és így tovább. Persze olyan kamionforgalom mellett, ami ott van, erre biztos szükség van.
Jól jellemzi az esseni kiállítás népszerűségét, hogy a bochumi szállásunkon összefutottunk az antleres srácokkal (tudjátok, Saltlands), illetve mások is méregették később a loot-unkat, így garantáltan voltak még ott gamerek kitudjahonnan.
Mint kiderült idén Essen rekordot döntött, az összes csarnok (számszerint 9) megtelt, kb 1100 kiállító fogadta a kiéhezett közönséget. Jó volt kiállítóként körbemászkálni kicsit a csarnokokban, mielőtt beengedték a látogatókat. Így jutottam el a sajtósoknak kiállított társasokhoz is, ahol könnyebben meg lehetett tekinteni minden újdonságot. Persze valaki már unta a sok társast és inkább lefeküdt ott helyben aludni. 🙂

SONY DSC
Az 1-es, 2-es és 3-as csarnokok a nagy cégek birodalmát jelentették, akik egymást próbálták felüllicitálni a minél nagyobb molinókkal, díszletekkel. Talán a pálmát egy kör alakú ledes kijelző vitte, amin Pandemic Legacy 2 reklám futott általában. Itt voltak a nagyobb társasjátékboltok standjai is, ahol egészen jó akciók voltak idén is (bár állítólag ez semmi a 4-5 évvel ezelőtti akciókhoz képest).

SONY DSC SONY DSC

SONY DSC

A legizgalmasabbak azonban a 6-os, 7-es, 8-as hallok voltak, ahol feltörekvő, közepes kiadók kaptak helyet (nem mindenki tudja megfizetni az első csarnokokat ugye). A nagy kiadók éppen megjelenő, vagy közelgő játékait már szinte ismeri az ember, itt azonban kevésbé ismert, kreatívabb kincsekre is bukkanhat az ember. Én itt éreztem igazán az esseni feelinget.
Kaptak persze még helyet a cosplayesek és a wargamerek is, néha egészen furcsa öltözetű emberek tévedtek át a társasjátékok közé.

SONY DSCSONY DSC
Az új játékokat, mint mindig, itt is nagy hype övezte, volt olyan játék, amiből keveset hozott a kiadó, és jóformán már szinte a kiállítás kinyitása előtt elkapkodták egy jó részét a kiállítók. Ebben persze nagy szerepet játszottak a neves review-erek, Tom Vasellel is sikerült pl összefutni, nagyon közvetlen ember, de láttuk a szárnysegédjeit, Sam Healeyt és Zee Garciát, illetve Rhado is felbukkant az egyik standnál. A BGG is képviseltette magát, állandó jelleggel folytak náluk a játékbemutatók, és lehetett szavazni náluk, hogy melyik játék iránt érdeklődsz legjobban, ami alapján persze csináltak egy toplistát.

SONY DSC
Azt hiszem kijelenthetjük, hogy nem csak általánosságban a résztvevők, de a magyar résztvevők száma is rekordot döntött idén. A már ismert Mindclash, A-games, Vagabund, Antler és Cogitate mellett idén újoncként kijött a vásárra a Kard és Korona, a Clevergreen, a Bohema, a Geospirit és a Mindclashez csapódva a Laserox is. Látszott, hogy a Mindclash már magasabb ligában játszik, mert amíg a legtöbb hazai kiadó a 7-es csarnokban kapott helyet, ők a 3-asban reprezentáltak a standjukkal. Hab a tortán, hogy az A-games standdal szemben – teljesen érthetetlen módon nem a folyosón, ahol az étel-italosok voltak – egy kürtőskalácsos csapat működött. Szép kis magyar konklávé!

SONY DSC

Összefutottunk a magyar kiadók vezetőivel is persze, ők sem akarták volna kihagyni az eseményt, és nyilván le akartak csapni az újdonságokra, hogy megörvendeztessék a magyar közönséget számtalan magyar kiadással. Itt volt a Piatnik, a Gémklub, a Compaya, a Reflexshop és a Keller&Mayer.

SONY DSC
További magyar részvevő volt Somogyi Gábor, aki a Carcassonne világbajnokságon képviselte hazánkat. Sajnos nem sikerült bejutnia a döntőbe.

SONY DSC SONY DSC
Nem tudom mennyire újdonság, hogy díszvendég-ország van a kiállításon, de idén ez Korea volt (sanszosan Dél-Korea :D), akik rengeteg szokatlan játékkal mutatták be a koreai gamer-világot.
Az Essen-láz engem is elkapott, pedig az elején még derekasan helytálltam, és csak pár akciós játékra csaptam le (hogy az utolsó napon minimálisan mérgelődjek, mert még lejjebb ment az áruk), de végül én is beszereztem legalább egy esseni újdonságot.
Mindazonáltal én kifejezetten nem az újdonságok, de nem is az akciók miatt akartam kijutni Essenbe, hanem az élmény miatt. Azt maximálisan megkaptam, a tömeg sem zavart, jó érzés volt olyan emberek között lenni, akik ugyanazért rajonganak, mint én. Azt hiszem ez egy olyan zarándoklat, amit minden társasjáték-rajongónak egyszer meg kell járnia.

Főnix

Hozzászólások lezárva.

Még több itt:Rendezvény

Hírek

10 éves a JEM magazin

A Játékos Emberek Magazinja idén ünnepli kiadásának 10. évfordulóját. A születésnap alkalmából a szerkesztőséggel nagyszabású ...