Essen

Elmarad idén Essen

Az idei esseni társasjáték kiállítás és vásár október 22-től 25-ig tartott volna, azonban a szervezők a koronavírus járványra való tekintettel…

Esseni élménybeszámoló

Az A-games jóvoltából ismét képviseltette magát a JEM a társasjátékosok nagy össznépi tobzódásán, és az idei esseni élménybeszámolót „elsőbálozósként” én…

Essenből jelentjük – 4. nap

4. nap Reggel az utcán egyetlen embert sem láttunk. Első ötletünk az volt, hogy az éjszaka folyamán lezajlott egy zombiapokalipszis,…

Essenből jelentjük – 3. nap

3. nap Ma reggel a szürrealisztikus élmények fokozódtak. Ugyanaz a karizmatikus biztonsági őr nyitott ajtót, de most senki nem próbált…

Essenből jelentjük – 2. nap

2. nap Reggel elég korán érkeztem, hogy az ajtó előtti második sorban várjam a kapunyitást. Innen visszanézve eléggé nagynak tűnt…

Essenből jelentjük – 1. nap

1. nap Reggel a tömeg – elvárásainknak megfelelően – már a nyitás előtt majdnem egy órával megtöltötte az előcsarnokot. A…

Essenből jelentjük – A kezdetek

-1. nap Szerencsére idén kevésbé kalandosra sikerült az Essenbe vezető út, mint tavaly. Ebben valószínűleg közrejátszott, hogy a most már…