Ars Poetica
A JEM magazin legfőbb célja a társasjátékozás népszerűsítése.
- Szeretnénk, ha ez a nagyszerű szórakozási, kikapcsolódási lehetőség minél több emberhez eljutna.
- Szeretnénk, ha egyre kevesebben gondolnák úgy, hogy a társasjáték csak a gyerekeknek szól.
- Szeretnénk, ha segíthetnénk megmutatni, mennyire sokszínű ez a világ.
- Szeretnénk, ha mindenki meg tudná találni a saját játékát; azt, amivel igazán jól tud szórakozni.
- Szeretnénk adni másoknak is a mi lelkesedésünkből, a társasjátékok iránti rajongásunkból.
- Szeretnénk, ha az emberek látnák, hogy érdemes keresni, érdemes próbálkozni.
Mert szeretjük a társasjátékokat.
Mindezek mellett vannak olyan dolgok is, amik nem segítenék a fentiek közvetítését, ezért igyekszünk lehetőség szerint kerülni őket.
- Nem címkézünk egyetlen játékot sem rossznak. Nem vagyunk sem kritikusok, sem társasjáték-kutatók, csupán játékosok. Nem érezzük úgy, hogy jogunkban állna degradálni egy játékot – ezáltal pedig a szerzőjét, kiadóját és az azt kedvelő játékosokat – csupán a személyes benyomásunk és egyéni preferenciáink alapján.
- Habár előfordul, hogy leírjuk egy játék általunk tapasztalt negatívumait, alapvetően törekszünk arra, hogy ne ezek kapják a hangsúlyt. Inkább megpróbáljuk meghatározni, kik lehetnek az adott játék ideális célcsoportjába tartozók.
- Nem írunk cikket pénzért vagy más juttatásért. Ha egy cikk feltűnően pozitív hangvételű, akkor nyugodtan elhiheti az olvasó, hogy az írója valóban ennyire rajong a játékért.
- Nem használunk egységes cikk formátumot. Az önkéntes alapon, puszta lelkesedésből dolgozó cikkírók számára elengedhetetlen, hogy úgy írhassanak, ahogy szeretnének. Ha kényelmetlen korlátok közé lennének szorítva, az drasztikusan csökkentené a motivációjukat, ami egyenes úton a cikkek minőségbeli hanyatlásához vezetne.
- Nem írunk minden játékról. Egyrészt fizikai képtelenség is volna, másrészt többségünk egyszerűen nem szeretne extra időt és energiát fektetni olyan társasokkal történő játékba, amik nem tetszenek nekünk, csak azért, hogy utána leírhassuk, hogy ezek bizony nem tetszettek nekünk.
Hisszük, hogy aki szereti a társasjátékokat, hasonlóan gondolkodik, mint mi, és azt keresi, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt.
A JEM Szerkesztősége