Családias hangulatban gyűltünk össze december 2-án a KMO Művelődési Házban, hogy megejtsük immáron a III. JEM Társasjáték Díj átadóját. Ez volt az első alkalom, hogy élőben került sor a díjátadóra, így volt némi izgalom, hogyan fog sikerülni.

A kiadók képviselői izgatottan várták a 6+1 kategória kihirdetését, amit Molnár Levente, szerkesztőségünk oszlopos tagja gördülékenyen vezetett le.
A parti kategória némi mosolyt csalt az arcokra, amikor kiderült, hogy csak Gémklub játékok kerültek be a jelöltek közé, de a többi kategóriában már a többi kiadó is megmérkőzött.
Számomra a legmeghatározóbb pontja a délutánnak a díjátadó utáni beszélgetésben esett meg, amikor a kiadók képviselői megtudták, hogy bár a legszorosabb verseny a gamer kategória jelöltjei között zajlott, a legtöbb érzelmet a gyerek kategória jelöltjei hozták ki a szerkesztőség tagjaiból.
Szintén szó esett arról, hogy milyen fontos, hogy mi volt az, ami behúzott minket a társasjátékozásba, illetve mennyire fontos az olvasók véleménye, elvégre az olvasóink jelölték a játékokat a díjra is.
Azzal a gondolattal indultam haza a díjátadóról, hogy remélem még sok-sok JEM díjátadón vehetek részt a jövőben, mert jó érzés olyan játékokat díjazni, amik a közösségnek fontosak és valóban jók, ezzel is segítve azokat, akik próbálnak evickélni abban a bőségben, amit a modern társasjátékok világa eléjük tár.
Tzimisce
A díjátadóról készült fotókat itt találjátok: JEM Társasjáték Díj 2022