Rendezvény

Egyszer mindennek vége lesz

Kezdhetjük így is a beszámolót, de akkor azzal folytatnám, hogy „de ez a vég egy új kezdet”. A hétvégén megrendezésre kerülő IV. Társasjátékok Ünnepe ismét fantasztikus hangulatban telt el. A látogatók arcán a nyugalom és a megelégedés jelei voltak láthatók, kortól és nemtől függetlenül. A kiállítók fáradtságtól elgyötörten, de a végsőkig kitartva fogadták a játszani vágyókat asztalaiknál. A rendezvényen jelen voltak a Gémklub, a Piatnik, a Keller & Mayer, az A-games, a Kard és Korona, a Meglepkék, a Mensa HungarIQa, a MATE és még sokan mások, na meg természetesen a JEM. Szerkesztőségünk tagjai, több asztalon várták az érdeklődőket, ahol rövid szabálymagyarázat után már dübörögtek is a játékok. Az idén a Queen Games játékait a Piatnikkal közösen a JEM magazin prezentálta, emellett esseni újdonságokat és meglepetéseket kínáltunk az érdeklődőknek. Asztalainknál a Kincsvadászok című játék volt a legsikeresebb, de a Parfüm, a Push a Monster, a Sárkányvölgy és az Escape is mindig foglalt volt. A nagyteremben 120 asztalon folyt a játék, és a kiadók az idei újdonságaik mellett nagy klasszikusaikat is kiterítették. Az idei év abszolút győztese, a Colt Express című játék egy héttel ezelőtt elnyert MATE díja a Mensát is megihlette, és idén családi kategóriában ők is adtak egy díjat a játéknak. Emellett a Piatnik Agent Undercover című játéka is nyert családi kategóriában, amit egyelőre nem tudunk kommentálni, mivel még nem volt hozzá szerencsénk, de amint kipróbáltuk, okosabbak leszünk. Logikai játékok közül a szintén MATE-díjas Patchwork győzedelmeskedett, stratégiai kategóriában pedig az Evolúció. Gratulálunk a kiadóknak és természetesen a játékok készítőinek.

Sok, számunkra eddig ismeretlen kiadó is jelen volt a rendezvényen, akik gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínáltak játékokat, kipróbálásra és megvételre. Sok akció, sőt, extrém akció, na meg a bőséges választék segítette a karácsonyi ajándékválasztást. Jó lett volna mérni, hogy mely játékok voltak a legkedveltebbek, de ez most elmaradt, viszont jövőre megpróbáljuk kideríteni.

A nagyterem mellett volt egy kisebb terem is, ahol az ország legnagyobb társasjáték versenye, a Társasjátékos Olympia záró akkordjai folytak. Az ország több klubja és iskolája selejtezett, hogy legjobbjait küldje a döntőkre. A helyi megmérettetés több fordulóból állt; minden versenyszámot a nagyterem színpadán bonyolítottak le. A dobogósok értékes nyereményt és oklevelet kaptak, a klubok virtuális érmeket és a velük járó pontokat jegyzik, melyről részletes táblázatot közlünk. Az idei versenyek eredményeit és az eddigi összecsapások során elnyert érmeket és pontokat is megmutatjuk. A szervezők bejelentették a jövő évi versenyszámok némelyikét, így jövőre Carcassonne, Alhambra, Wizard, 7 Csoda: Duel már biztos lesznek az Olympián. Az olympiai versenyek melllett a Rummikub országos versenyt is a rendezvényen tartotta a Piatnik. Több mint 80 versenyző csapott össze és 4 órai megfeszített játék után kihirdették a győzteseket. Eközben két napon át a Gémklub asztalainál helyi versenyeket szerveztek, ahol rengeteg látogató mérette meg magát, olyan játékokkal, amiket a helyszínen ismerhettek meg. Az elmaradhatatlan tombolát is nagy érdeklődés követte.

Reméljük, mindenki jól érezte magát és jövőre is eljön az V. Társasjátékok Ünnepére.

SAM_9628 SAM_9656 SAM_9657 SAM_9658 SAM_9694

TÁRSASJÁTÉKOS OLYMPIA 2015 ÉREMTÁBLÁZAT

TÁRSASJÁTÉKOS OLYMPIA globál ÉREMTÁBLÁZAT 2015

Hozzászólások lezárva.

Még több itt:Rendezvény

Hírek

10 éves a JEM magazin

A Játékos Emberek Magazinja idén ünnepli kiadásának 10. évfordulóját. A születésnap alkalmából a szerkesztőséggel nagyszabású ...