Mint arról már olvashattatok, elkezdődött az őszi rajzás társasjáték fronton. A Gémklub után most a Piatnik és a Keller&Mayer mutatta be újdonságait, amik között most is volt ismert, beharangozott és szuper meglepetés egyaránt. Néhányat megpróbálunk pár mondatban bemutatni, a többiről képes összefoglalót adunk.
Pitypang és Lili
Na, ez az ultra cuki játék. Szuper grafika és nagyon aranyos téma. A játékosok egy menhelyen vannak, ahol kutyusokat fogadnak örökbe. Nagy a tülekedés, mivel mindenkinek kell az összes cuki kutyus. Kártyákat játszunk ki, hogy a nekünk kedves kedvencek hozzánk kerüljenek és ott is maradjanak.
Süniálom
A tavalyi nagy sikerű Mókuskaland után itt van a Süniálom. Ebben a játékban süniket kell falevelekkel betakarni. A fáról lehulló levelek nem mindig úgy hullanak, ahogy azt mi akarjuk, ezért taktikázni kell, hogy a játék végére a mi sünink legyen a „leglevelesebb”. 1, 2 vagy 3 akciópontot használhatunk fel körünkben, amit kockadobással kapunk meg. Eldönthetjük, hogy lehullik-e egy levél, elforgatjuk-e a kosarakat, vagy a kosárból a süninkre száll-e a levél. A grafika ennél a játéknál is szuperre sikerült, a játék nagyon aranyos.
Ave Roma
Ugyan ezt a játékot sem a Keller&Mayer, sem a Piatnik nem forgalmazza, mivel azonban a gyártása a Keller&Mayernél folyt, ezért büszkén mutatják meg partnereiknek ezt a Kickstarteren sikeres játékot. Egy kis kulisszatitkot elárulhatunk. A játék elkészült és a hazai támogatók 2016. szeptember 10-én a Magic Day-en már át is tudják venni, ha elfáradnak a rendezvényre. Így ők lehetnek az elsők, akik megkaparinthatják régen várt játékukat.
Fel a hegyre
Na, ilyet se láttam még! A zöldhajú játékszerző 2F Man (Friedemann Friese) az Amigónak tervez játékot. Halkan megjegyzem, az elmúlt években nem remekelt, de ez a játéka szuper lett. Mindenkinek egy kecskesereget kell felterelnie a hegyre. Ehhez 5 kockát és a kockapóker szabályait kell használni. Dobásaink határozzák meg, mikor mehet valamelyik kecskénk felfelé és mikor sodorja lefelé a patak. Különböző kombinációk kellenek a szinteken, természetesen a hegy csúcsára csak 5 egyforma dobással lehet fellépni.
Activity Irkafirka
Most fog mindenki megkövezni, de ez egy zseniális változata a már 25 éve változatlan Activitynek. Ebben a verzióban kizárólag rajzolni kell, de nem ám akárhogy. A soron következő játékos a homlokára biggyeszti a rajztáblát, és anélkül, hogy látná, mit csinál, lerajzolja a feladványt. A többieknek ki kell találniuk a rajzokból, mit is akart a feladvány feltevője.
Cool Pool
Ez volt a legpoénosabb játék a bemutatón. A strandi hierarchia elevenedik meg, amikor is reggeli partfoglaló táncukba kezdenek a turisták. Mindenki igyekszik minél közelebb helyet foglalni kiterített törölközőivel, de még így is könnyen előfordulhat, hogy illetéktelenek elfoglalják korai szerzeményünket. Ha egy idegen nyeregben érzi magát, még arra is van mersze, hogy véglegesen elfoglalja más helyét. Egyszerű, bevezető családi játék, jó sok humorral fűszerezve.
Látom a Marco Polo utazásai is szerepel a megjelenő játékok között. Van esetleg valami hír róla, hogy mikor lesz kapható, illetve valóban teljesen magyar nyelvű lesz-e a játék? Köszi előre is az infót.